Ekol Logistics Hungary

minden mozgásban

Ekol Logistics Hungary

minden mozgásban

Reklámfilm esettanulmány

A törökországi piacvezető logisztikai szolgáltató, az Ekol magyarországi leányvállalata egy imázsfilm készítésével bízta meg a Black Media Production Csapatát. A film központi mozgatórugója az volt, hogy a vállalat különböző pontokról különböző pontokra juttat el különböző árukat, a budapesti logisztikai és elosztó központ érintésével. A tervezésnél és megvalósításnál azt tartottuk szem előtt, hogy mindig minden mozgásban legyen, ezzel sugallva a dinamizmus, a gyorsaság és a precizitás érzetét.
Az imázsfilmet megnézve az is szembetűnik, hogy terjedelmében hosszabb, mint egy átlagos cégbemutató film, ugyanakkor éppen ez a dinamizmus segít abban, hogy a néző mégsem érzi túl hosszúnak; az események, illetve a produkció zeneszerzőjének, Grósz Arthurnak fantasztikus zenéje lebilincselő élményt nyújt.

Az Ekol a film megjelenése óta a meglévő és potenciális ügyfeleinek mutatja meg a filmet. Emiatt adtuk ennek a típusú imázsfimnek a “sales támogató film” elnevezést, ugyanis ezáltal az ügyfelek a cég teljes szolgáltatási portfólióját megismerik, mindössze néhány perc alatt.

Az imázsfilmnek akkora sikere lett, hogy a Youtube-on a megtekintések száma meghaladta az 54.000 megtekintést, ami egy vállalkozást bemutató, több mint 5 perc hosszúságú videó esetében kimagasló eredménynek számít.

A sikeren felbuzdulva az Ekol Hungary újabb imázsfilmet bízott ránk, immár a kibővült szolgáltatásainak bemutatására. Mindkét film két nyelven, angolul és magyarul készült el.

Az árajánlat elkészítését minden esetben az igények és elképzelések pontos felmérése előzi meg, ezáltal együtt alakíthatjuk ki a számodra legideálisabb megoldást. Készen állunk a közös munkára.